Meggymizéria

Érdekesen működik a mi Barnánk. Nagyon szereti a meggyet. De csak süteményben. Imádja a meggyes piskótát, a meggyes fornettit. Nagy kedvence még a meggyes joghurt, a meggy befőtt, de magában egyszerűen nem hajlandó megenni a meggyet. Nem értem.

Megérkezett a "jó" korszakunk. Az "igen" szót csak akkor mondja ki, ha kérem. Megpróbálom mostanában úgy megfogalmazni a kérdéseket, hogy előcsalogassam belőle az "igen" szót, de a válasz mindig az, hogy "jó". Mondjuk már ez is haladás, de jó lenne, ha végre megjelenne a szótárában az "igen" szócska is.

A súlyával kapcsolatban pedig tévedtem. Azt hittem, hogy hízott, mert úgy kigömbölyödött, de nem. Tegnap Gabi kománál megmázsáltuk a fenekét, és kiderült, hogy még mindig csak 12,6 kg. Pedig zabál. Nagyon jó étvágya van. Mondjuk minden mérleg más súlyt mutat, de akkor is. Mikor fogunk már egy kicsit hízni?

A héten megpróbálunk kisgatyában menni a bölcsibe, hogy ne csak otthon próbálkozzunk a szobatisztasággal. Vannak kisebb balesetek, de nagyon ügyes. Marcsi, a gondozónőnk nagyon elégedett vele, és persze mi is. A gond nálunk abban rejlik, hogy ha nincs rajta alul semmi, akkor szó nélkül intézi a dolgát a bilibe. De ha már kisgatya van rajta, akkor néha az eleje becsurog, majd tartja addig, amíg nem ülünk rá a bilire. A legnehezebb, amikor még hosszú nadrág is van rajta, mert akkor "pelus" érzete van, és akkor néha becsurog az egész. Egyébként a bölcsiben lehet még az is hozzájárul a "kisebb" balesetekhez, hogy szégyenlős, és nem mer szólni. Na majd alakulunk.

A szövege ellenállhatatlan továbbra is. Van ugye Gabi komája és a Gabi öccse, Barnabás. Gabi a nagy koma, Barnus a pici koma. De tegnap elnevezte Barnabást "kicsi Gabi"-nak. :-D És imádom, ahogy a gyerekekkel kommunikál. Odamegy hozzájuk, bemutatkozik, majd mondja, mondja a magáét. A nagyobbak pedig odáig vannak érte. Igazi nagyfiúként viselkedik.

A gördeszka mánia pedig lankadatlan. Ma az egyik cimbi bátyja nagy gördeszkával jelent meg a ház előtt. Mondanom sem kell, hogy rögtön lecserélte az ő pici deszkáját a nagy deszkára, mert nagyfiúnak az jár. Lett is hiszti, amikor vissza kellett adni. Az eredmény: elmentünk nagy deszkát venni kismanónknak. Először itt is kiverte a hisztit, hogy neki sárga színű kell, aztán meg mindenáron egy kisdeszkához ragaszkodott, amilyen már van neki. De a végén rátalált az igazira! Egy jó nagy deszkára. Természetesen a plázát gördeszkázva hagytuk el. Folyamatosan kántálta közben, hogy "kaptam deszkát, nagy deszkát". :-D És a legjobb, hogy iszonyatosan ügyesen közlekedik vele. Hogy kitől örökölte a jó egyensúlyérzékét?