Megszülettél, s én azt sem tudtam, hogyan fogjalak Téged…
Csodálkoztam:
Te vagy az tényleg, ki mostanáig belülről rugdosott,
s most meghódítani készülsz egy idegen világot?
Szerettem volna rögtön elmesélni, milyen az élet.
S hogy én Veled leszek, sosem kell félned.
Szerettem volna füledbe súgni valami nagy-nagy útravalót,
Hogy legyél Te mosoly, fájdalmat gyógyító, ajtókat megnyitó ölelés.
Legyél fészek, puha párna,
Melegség, hol a fáradt vándor otthonra találna.
S most is füledbe dúdolnám csendesen, halkan:
Legyél Te tűz, - fagyot olvasztó,
Legyél Te csend, - meghallgató,
Legyél Te dal, - enyhet adó,
Legyél Te szél, - simogató…
Legyél az, kinek Isten Téged teremtett…
És tudd bármikor, bárhol:
Én nagyon szeretlek…
Felsírtál. Világra jöttél. S veled együtt egy édesanya, és édesapa is született. Család lettünk.
Nincsenek szavak, melyek kifejeznék azt a mérhetetlen, elfogyhatatlan szeretetet, amellyel szeretünk Téged! Köszönjük, hogy vagy nekünk, boldogok vagyunk, hogy a Te szüleid lehetünk!
Isten éltessen Barna!
Anyuci és Apuci
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése